A jó író jó olvasó

Világoszöld háttéren női alakú tájkép, előtte Mögöttem a tél felirattal
Alison Stine: Mögöttem a tél című könyvének borítója

Alison Stine: Mögöttem a tél

A legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy ez Alison Stine első megjelent regénye. Bár a disztópia, mint műfaj már egy rég lerágott csont, mégis sikerült valami újat alkotni a témában. A történet központjában egy egyszerű tény áll: már kétszer is elmaradt a nyár, és a túlélés egyre nehezebbnek tűnik az örökös télben.

Van egy érdekes háttérrel rendelkező főszereplőnk, rengeteg különböző szekciónk, egy egyszerű, de jellemében borzalmas alapötlet. Ezt a mű stílusa teljes mértékben összefogja, és a következő szintre emeli. Így tökéletes példája annak, mennyire fontos is a stílus, amiben írunk.

Diana Wynne Jones: A vándorló palota

A könyv megfilmesített verziója valószínűleg ismertebb az alapjául szolgáló könyvnél.

A nyomtatási nézetből a videót eltávolítottuk.

Részletek

Jelenetek A vándorló palota című filmből. Fekete tintapacákra hasonló alakok jelennek meg egy szűk sikátorban. Egy szőke varázsló segít egy lánynak elmenekülni előlük. A lányt megátkozza a boszorka a kalapboltjában, és hirtelen megöregedik. Egy vándorló palotára bukkan. A varázslót is elátkozták, ha túl sokat használja az erejét, szörnyformában maradhat. Egy beszélő tűz elmagyarázza a lánynak, mi is történt. A palota bemutatása különböző szögekből.

A mű kezdetén Sophie-t, a 18 éves kalapkészítőt egy boszorkány elátkozza, és egy 90 éves idős asszonnyá változik. Először elborzad, de az ezt követő kalandjai alatt megtanul bízni magában.

A szereplők mind egyediek és szerethetőek, és mindenki kicsit jobbá válik a történet során. Nem meglepő, hogy a könyv és a film is rengeteg pozitív érzelmet ébreszt fel az emberben. Leginkább olyan olvasni, mint egy régi jó baráttal beszélgetni. Remek példa arra, hogy egy könyvnek nem kell groteszknek vagy durvának lennie, hogy jónak számítson.

Holly Black: A levegő népe

A trilógia joggal örvendett nagy népszerűségnek az elmúlt években. Az első két rész egy csavaros puccsot követ végig, amibe a főszereplők a véletlen folytán keverednek bele. A történet ekkor van a csúcsán: a helyzet súlya, a cselszövések, Jude és Cardan piszkálódása szinte magával ragadják az olvasót. A harmadik könyvre inkább a közöttük kialakuló szerelmi szál kerül a középpontba, ami kissé lapos a korábbi izgalmak után.

A trilógia a karaktereivel tűnik ki. A megalkotott világ a lehető legtávolabb áll a fekete-fehértől. Mindenkinek egyszerre van igaza, és még a legutálatosabb karakterek is megérthetőek. Jude jelleme új irányt adott a fantasy regényeknek: egyre kevesebbszer jelennek meg a Mary Sue vagy a bajba jutott kislány klisék — aminek rendkívül örülök.

Vörös háttéren egy emberi alak egy kupac csontváz fölött áll, a csontok között V. E. Schwab, az emberi alakon keresztül Vicious felirat
V. E. Schwab: Vicious című könyvének borítója

V. E. Schwab: Vicious

Ritkán olvasok férfi főszereplős művet, mert ebben az esetben viszonylag nehezen tudom megérteni őket. Ez a könyv kivételnek számít.

Victor és Eli egy dologra vágyik: valamiféle szupererőre. A sikerük mindent megváltoztat, és barátokból hamar ellenségekké válnak. Új céljuk? Bosszút állni egymáson.

A hangulat végig sötét, és ez teszi a történetet olyan egyedivé. Victor és Eli is borzalmas emberek, de a motivációjuk könnyen megérthető. Sokan hiányolták a szerelmi szálat a könyvből, de az az igazság, hogy egyáltalán nem volt rá szükség. A hangsúly Victor és Eli kapcsolatán van, ami egyre kritikusabbá válik, ahogy egyre közelednek a következő találkozásukhoz.

A könyv jó például szolgál arra, hogyan lehet a varázslat létezését megmagyarázni anélkül, hogy magunk is belekavarodnánk a rendszerbe.